REMETEÉLET
A média nyilvánosságától és a fesztiválok bársonyszőnyegeitől távol töltött életöltő legenda-gerjesztő. Ahogy Jan Harlan portréfilmjéből (Stanley Kubrick: A Life in Pictures, 2001) is kiderül, a lapok mindig úgy ábrázolták Kubrickot, mint valami elvetemült embergyűlölőt: excentrikus, megszállott, megalomán, perfekcionista, zord alakként. Emlékszem, Kirk Douglas így intézte el őt 2001-ben Berlinalén tartott sajtótájékoztatóján: „He was a great technician.” Pedig nem volt olyan nagy remete, mint hitték. Való igaz, Londontól északra, a St. Albans és Hatching Green közötti Childwick Greennél lévő, Childwickbury Manor nevű, 18. századi kastélyában csendes életet élt, de eljárogatott barátai partijaira a városba, sőt bevásárolni is a közértbe(!). Tény, hogy manipulatív, sőt brutális is tudott lenni emberekkel. „Úgy érezte, mindenki ellenlábas. Nem volt biztos benne, hogy az embereknek nincs-e valami rejtett indoka. Amit persze nem engedhet meg a produkcióiban” – mondta Jack Nicholson az említett portréfilmben. Előfordult viszont, hogy miután a forgatáson egy nézelődőnek nem köszönt (egyik barátja felesége volt az illető), de másnap felhívta a hölgyet, hogy bocsánatot kérjen tőle, mondván munka közben nem lát, nem hall. Amilyen kíméletlen fixációval kereste jelenetei hitelességét, megszállottan ismételtetve a felvételeket, míg rá nem lelt a hangvételre, amivel elégedett volt – ez sem érződött igazán emberbarát magatartásnak. (A Tágra zárt szemekben biliárdtermi jelenetének forgatása három hétig tartott.) „Nicole (Kidman) mesélte, hogy Kubrick mindig csak azt mondta neki. „Még egyszer. Máshogyan.” Semmi más instrukciót nem adott” – mondta nekem egyszer Cannes-ban Lars von Trier. (Amikor még beengedték a fesztiválra.) Kiváló stratéga volt. Bár Hollywoodtól távol élt, megtanulta érvényesíteni az érdekeit. Hírhedt titokzatossága és plágiumparanoiája jegyében mindig csak úgy engedte a Warner társelnökneinek, Terry Semelnek és Bob Dalynek, hogy elolvassák az új scriptjét (és igent mondjanak a finanszírozására), hogy bedugta őket egy hotelszobába, s addig nem jöhettek ki, míg végig nem olvasták az anyagot. El nem vihették! A 2001 – Űrodüsszeia forgalmazásakor figyelme oda is kiterjedt, hogy ellenőrizze a mozik ülésrendjét. Volt olyan filmszínház, ahol kiszedette az első sort, mert onnan az emberi szem nem foghatta be jól az egész képet. A promócióról is gondoskodott. Attól tartva, hogy a film idő előtt lekerül a műsorról, rábírta neves rendezőkollégáit, „adjunk neki véleményt a filmről, amiket idézetként felhasználhat a reklámkampányban. És a nézettsége valóban felívelt. Annak idején néhány kópiával nyitottak a filmek. Ha nem ment jól, nyom nélkül eltűnt a süllyesztőben, s ő ezt akarta elkerülni” – mesélte Karlovy Varyban John Boorman. Máskor ő maga könyörgött a stúdiónak, vegyék le a mozik műsoráról a (nagy sikerű) Mechanikus narancsot, mert Angliában olyan felháborodást keltett, hogy fenyegető leveleket kapott. Félt, támadás érheti családját.
NAPÓLEON-IMÁDAT
Köztudott, hogy bálványozta Napéleont, de nem kritikátlanul. Tetszett neki, hogy mindketten nagy sakkjátékosok. „Még egy olyan kivételes képességű ember is, mint Napóleon, akinek megvolt a lehetősége, hogy formálja kora történelmét, rettenetes hibákat követett el, merő arroganciából” – mondta Harlan a TIFF-en tartott mesterkurzusán. Az orosz fiaskó félmillió halottja Napóleon makacsságának rovására írható: nem hallgatott a hadvezéreire, akik azt tanácsolták, más lovakkal induljon neki a hadjáratnak, melyek jobban bírják a zord orosz telet. Kubrick e napóleoni jellemhibákat elemezte volna nagyszabású, Romániában forgatandó Napóleon-filmjében, melyben a bonyolult csatákat, az előre kidolgozott manővereket grafikával, térképekkel ábrázolta volna, nemcsak a harcjelenetek megszokott realista fényképezésével. (Az MGM a Bondarcsuk rendezésében, Rod Steiger főszereplésével készült De Laurentiis-produkció, az 1970-es Waterloo bukása miatt az utolsó pillanatban kiszállt a filmből.) Az évekkel ezelőtt Berlinben rendezett Kubrick-kiállításon (mely azóta járja a világot) volt szerencsém betekinteni Napóleon-mozija genezisének kulisszái mögé: olyan index- és katalógusrendszert dolgozott ki, ami régen volt a könyvtárakban (a számítógépes katalogizálás előtt). A maga jellegzetes alaposságával kis kártyákra körmölte (vagy gépelte) minden egyes nap történetét, a napóleoni életöltő teljes kronológiáját, olyan részletekbe menően, hogy például milyen ruhát viselt aznap.
LUCIFERI VÁLASZTÁS: KONSTRUKTÍV VAGY DESTRUKTÍV
Kubrick filmjei szenvtelenek, egy hideg, emberfeletti intellektus munkái. Olyan elméé, mely alapvetően gondolati és nem érzelmi beállítottságú. Alkotói szellemiségének lényege, rámutatni az emberi gyarlóságokra, bemutatni az emberi butaságok földi karneválját. Végső soron az emberi faj lét- és túlélési esélyei foglalkoztatják. Mennyire életképes és mennyire destruktív e faj? Ez az elme hatol bele egy bomlott elmébe (a bezárt szállodát őrző Jack Nicholsonéba) és egy halottakat látó kisfiú látomásaiba (Ragyogás); feszegeti a földönkívüli élet jeleit, anélkül, hogy megmutatná a nem emberi tudatformákat (csak Ligeti zenéjével és egy fekete monolittal utal rájuk a 2001 – Űrodüsszeiában); tér vissza újra és újra a háború embert torzító borzalmához (A dicsőség ösvényei, Acéllövedék); s mondja ki a Mechanikus narancsban, hogy ha (a totalitárius diktatúra agymosásával) elveszik a választás lehetőségét az embertől, akkor megszűnik ember lenni. (Ebből az is következik, hogy Dr. Strangelove-nak és Napóleonnak is meg kell hagyni a lehetőséget, hogy romboljon.) Bár interjúiban hangsúlyozta, hogy nem dogmák sulykolásának szándékával kezd bele egy-egy filmbe, hanem ő is jó sztorikat keres, mint minden más kollégája, azért ezek mégis nagyon is antropológiai beállítottságú filmalapanyagok. (A pusztán történetmesélő szándék talán még az első két film noirjára érvényes, de utána már jóval többről van szó.) Olyan tudósember áll a kameramögött, aki sokkal inkább beillik antropológusnak, szociológusnak és evolúciós tudósnak, mint pusztán filmkészítőnek.
GONDOLATI SZFÉRA
A kulcsszó: színtiszta gondolatok. A pszi-mező koncepciójának megfogalmazója, Dr. László Ervin tudományfilozófus (a Budapest Klub alapítója, melynek mottója a már idézett Einstein-gondolat) hasonlóképp írja el ezt a mezőt, mint a régi hagyományok az Akasha-krónikát: energiavibráció őrzi meg a világmindenség összes tudattal bíró létezőjének élményét. A professzor egyszer kollégáival ücsörgött a tengerparton Olaszországban egyik barátjuk halála után: „Nem lehet, hogy a gondolatai elvesszenek. Valahol biztos megőrzödtek egy energiamezőben és hozzáférhetőek a kereső elme számára.” A kvantum-tudományokkal foglalkozó elméleti tudósoknál gyakran megfigyelhető, hogy legkedvesebb időtöltésük az úgynevezett „gondolatkísérlet”. Ragályi Elemér a Filmtett hasábjain már felidézte, hogyan interjúvolta őt ilyen-olyan jelenet kivitelezhetőségének lehetőségéről Kubrick, amikor audenciára ment hozzá. Ezek is amolyan gondolatkísérletek, csak nem a neutrínókról és alternatív, lehetséges valóságokról szólnak, hanem lehetséges filmjelenetekről. A mester olyannyira elszállt a technikai lehetőségek elemzésében, hogy enni-inni sem adott Ragályinak. Testbe születünk ugyan, de az egyén beállítottságától és életcéljától függ, hogy az egyén, mint lélek milyen régiókban leledzik. Kubrick élete nagy részében ebben a szférában, a tiszta gondolat létszintjén kalandozott. És kastélyában megtehette. Nem zavarták és terelték el gondolatmeneteit a külvilág impressziói.
ŐRÜLT TUDÓS?
Mivel kastélya magányában másra sem volt ideje, minthogy mindent elolvasson, ami érdekelte, tudásanyaga és információkat szintetizáló képessége a világ legműveltebb férfiúival vetekedett. Ennek ismeretében különösen izgalmas, hogy milyen tudományos elveket vallott magáénak. Lehetségesnek vélte, hogy a földönkívüli intelligenciák telepatikusan kommunikálnak, „erőlködés nélkül veszik minden intelligens elme gondolatait, mint ahogy mi váltunk állomást a rádión”, és létüket talán még a fénysebesség sem határolja be, jelenlétük elér a galaxisok legtávolabbi területeire, sőt evolúciós fejlettségük fokán ráhatással vannak anyagra és energiára, így „ők egy integrált halhatatlan kollektív tudatosságá fejlődhetnek”. (Ez gyakorlatilag közel áll az Akasha és más kollektív tudatmezők emberi leírásaihoz!) Behatóan tanulmányozta a francia NATO-funkcionárius, L.M.Chassin UFO-król szóló írásait; a delfinek intelligenciájának irodalmát; az LSD-élmények pszichológiáját (ő maga sosem próbálta ki); a holografikus televízió koncepcióját; a génmódosítás teóriáit; valamint Selye János Calciphylaxis című könyvét, mely a testen belüli kalciumáramlásnak tudta be a sejtöregedést. Kubrick hitte, akár évszázadokra is elnyújtható lesz az öregedés és megvalósul a „relatív halhatatlanság” (vagyis így is eljön majd a kaszás, csak jó későn!). Elmondása szerint csak azért nem hibernáltatta magát, mert a technológia még nem elég jó, de biztosra vette, hogy a jövőben hibernációs programok működnek majd minden országban. Elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy az ember többnemű egyeddé válik és életre kelnek látens ESP-képességei (ESP: érzékszerveken túli érzékelés). Némelyik tudományos meglátása olyan távolinak, sőt képtelenségnek hangzik, hogy azt hihetnénk, egy hollywoodi filmből elénk cseppent „őrült tudós” karakter fejtegeti őket. Épp ellenkezőleg.
HALÁLFÉLELEM
Akinek nagy a rálátása a fizikai világ jelenségeire, az emberi faj helyére az univerzumban; az egyén helyére az evolúcióban; a szabad akarat és a személyiség helyére a sejtekből, szervekből összeálló komplex rendszer, vagyis az emberi test csúcsán; abba szükségtelenül is belenyilall az emberi élet transzcendenciája és annak reményteli volta, de porszem létünk nevetséges jellege is a fene nagy (értsd: végtelen) világmindenségben. A Földre inkarnálódott ember sziszifuszi harca a halhatatlanságért, illetve hogy nyomot hagyjon maga után, Kubrick alkotó énjét is mozgatta, de tisztában volt a dolog ironikusan furcsa természetével. Nem szerette a halál gondolatát. Interjúkötetében olyan meghökkentő éleslátással beszél a modern ember neurózisáról, amiért úgy érzi, nem számít az élete, hogy azonnal tudjuk, önmagáról beszél. Kevés dolog zavarta igazán. A halál gondolata ezek közé tartozott. Ami voltaképpen meghökkentő fentebb idézet kozmikus gondolatai tükrében (de hát mindenkinek van egy aggódó, földi egója!) Részben e halálfélelem miatt kerülte a repülést is. A Ragyogásról azt vallotta, hogy optimista történet. „Milyen alapon?” – kérdezte tőle Nicholson. – „Mert szellemekről szól. Bármi, ami azt mondja, hogy van valami a halál után, optimista történet.” Kastélyában halt meg. Szívinfarktus vitte el. Spielberg az A.I. sajtókönyvében nem titkolta, hogy időnként érezte Kubrick szellemét a forgatáson. Valóban, ez sokkal hűvösebb mozi annál, mint amit a szentimentalizmusra hajlamos Spielbergtől megszokhattuk. Ha Kubrick léte folytatódott a halála után, most biztosan el van veszve az egész univerzumokat áthálózó, azokat felfogó, sőt új világokat teremtő gondolatmeneteiben. Már nem kell költségvetésekkel, stábon belüli intrikákkal, családi ügyekre stb. vesződnie. Kubrick végre szabadgondolkodó, a fizikai lét megszorításai nélkül. Most egészen biztosan egy alternatív univerzumban létezik tovább. Távol az emberi élet és az emberi érzelmek gravitációjától, olyan állapotban, mint amilyen hűvösséget és objektív nézőpontot a filmjei sugároztak.